#Lázár János




Masszőröknek és a gyáva politikusoknak üzent Lázár
 

Masszőröknek és a gyáva politikusoknak üzent Lázár

Lázár János csütörtöki kormányinfóján többek között az derült ki, hogy miért tárgyalt Orbán Ráhel Bahreinben, és hogy miért gyávaság a kvótanépszavazás bojkotja mellett érvelni. Téma volt még a 2024-es budapesti olimpia, a rejtélyes módon eltűnt Farkas Flórián és a 3-as metró is.

hvg.hu hvg.hu

Továbbra sem érthető minden Eörsi Mátyás jelölése körül
 

Továbbra sem érthető minden Eörsi Mátyás jelölése körül

A Külügyminisztérium megerősítette, hogy Eörsi Mátyást jelölte a kormány a Demokráciák Közössége nevű szervezet főtitkári posztjára, csak az nem derült ki, hogy ezt még Kövér László tiltakozása előtt vagy után tették-e meg. Mint ahogy az sem világos, a kormány vagy Orbán Viktor döntött-e erről.

Windisch Judit Windisch Judit





Kormányinfó 60: Bayer, Soros, iskolakezdés, többen ülhetünk börtönben
 

Kormányinfó 60: Bayer, Soros, iskolakezdés, többen ülhetünk börtönben

Új szociális ellátó intézmények fognak épülni, döntött a kormány. 5000-rel több ember ülhet majd börtönben. Lázár Bayer munkásságának egyes elemeit megkerülhetetlennek tartja, és teljes hülyeségnek tartja, ami megjelent a közigazgatási bíróságokkal kapcsolatban, itt ötpárti konzultáció következik. Lázár száját az is elhagyta: "az a legrosszabb, ha valaki kicsi, de nagynak akar látszani". Lázár a végén sorosozik egyet, és úgy véli, jobb, ha egy újságírót az állam fizet, mintha Soros György tenné.

hvg.hu hvg.hu


Luftot rúghat Seszták a rezsipályán
 

Luftot rúghat Seszták a rezsipályán

Bár finomhangolásról beszélt, a fejlesztési miniszter felrúghatja mindazt, amit az újabb rezsicsökkentés előkészítése érdekében a kormány – Lázár János irányítása alatt – 2014 óta felépített.

Szabó M. István Szabó M. István



Lázár a Mengyi-ügyön megdöbbent, Rogánt bevédte
 

Lázár a Mengyi-ügyön megdöbbent, Rogánt bevédte

A "néhány szuperaktív" képviselőre vonatkozó kérdést előzetesen a "kormányzati kékfény rovatba" sorolta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A "feltaláló" Rogán ügyet egy válasszal lerendezte, tett viszont egy érdekes megjegyzést egy államtitkára kapcsán.

hvg.hu hvg.hu




Áder megvétózhatta volna Bayer lovagkeresztjét
 

Áder megvétózhatta volna Bayer lovagkeresztjét

Áder Jánosnak (Alap)törvény adta lehetősége lett volna megakadályozni Bayer Zsolt kitüntetését, mert a jogszabály kimondja: az államfő megtagadja a plecsni adományozását, ha a felterjesztett személy elismerése sérti Magyarország alkotmányos értékrendjét. Amiből viszont az következhet, hogy a továbbra is sült halat játszó köztársasági elnök szerint Bayer munkássága kompatibilis az állami értékekkel.